xxx menu

Articles
Monaco F1 GP 2018 - Practice sessions

Anna Pittner Written by Anna Pittner (FPA)
24/05/2018 at Monte Carlo, Monaco
  

Monaco F1 GP 2018 - Practice sessions
© Robert Szaniszló / FPA

Ha május vége akkor Monaco a Forma 1 gyöngyszeme. Monte Carlo csodálatos város a francia riviéra partján, ami immár 76. éve ad otthont a száguldó cirkusznak. A megszokottól eltérően csütörtökön lezajlik a két szabadedzés így ideérve rögtön a sűrűjében éreztük magunkat. A helyszín semmit sem változott az idő ugyanolyan szikrázó, néha ugyan felhőbe burkolóznak a várost körülölelő hegycsúcsok. Igazi mediterrán hangulat fogadja az embert.


© Robert Szaniszló / FPA

De nézzük mi is történt az áprilisi bakui futam óta. Barcelonában a bakui kavalkádból győztesen kikerülő Lewis Hamilton állhatott a dobogó felső fokára, akit csapattársa Valtteri Bottas követett. A Mercedes ezzel átvette a konstruktőriben is a vezetést. A Ferrárinak elég szerencsétlenül sikerült a hétvége, hiszen Raikkönen alatt lelassult majd megállt az autó, míg Vettel második kerék csere után már csak a negyedik helyre tudott visszajönni. A Red Bullok közül Verstappen volt, akinek sikerült harmadik helyen befutnia.


© Robert Szaniszló / FPA

A monacói első szabadedzés szokásos lassú bemelegedéssel indult. Az elején a Red Bullok próbálgatták leginkább erejüket majd Hamilton is megmutatta gyorsaságát. Végül a sorrend Ricciardo, Verstappen és Hamilton lett. Természetesen ez még nem jelent semmit azonban előrevetíti, hogy a Red Bullok esélyesek a polera. A pilóták itt használják először a hiperlágy keverékű gumikat, amik elég szépen szerepeltek.


© Robert Szaniszló / FPA

A második szabadedzésen Verstappen 1:12:071-gyel új pályarekordot állított fel, majd piros zászlót lengettek és mindenkinek be kellett mennie a boxba. Egy kis technikai szünet következett pálya javítás miatt. Lehegesztették a fedelet, ami hozzátenném régóta gonot okoz és sajnos nem látszik fejlődés ebben a kérdésben. Na de a versenyzőkkel együtt mi is visszatértünk az edzséhez. Ez a nap egyértelműen as Red Bulloké és ezen belül is Verstappené volt. A nagydíj történetében először sikerült 1:12 alatt körbeautóznia a pályát.


© Robert Szaniszló / FPA

Erősen indul a hétvége vajon mit tartogathat még a folytatás….

« back

All contents © copyright 2016-2024 Focus Press Agency. All rights reserved.