xxx menu

Articles
Hungarian F1 GP 2017 - Sunday

Renata Taylor Written by Renata Taylor (FPA)
30/07/2017 at Mogyorod, Hungary
  

Hungarian F1 GP 2017 - Sunday
© Robert Szaniszló / FPA

Eljött a vasárnap, hamar, amit persze a legjobban várunk, de örülnénk ha soha nem lenne vége, ha nem kéne újabb 1 évet várni mindig. A szokásos hőség idén is megvolt, a lelátók tele voltak, a hangulat a kiélezett világbajnokság miatt pedig egyszerre feszült, de mégis izgalmas. A Mercedes és a Ferrari szinte egy szinten, a futam előtt az éllovas Vettel és a második Hamilton között csak 1 pont volt a különbség. Ezek alapján pedig ismét egy szuper futamnak nézhettünk elébe.

A rajt az első három helyezett tekintetében simán zajlott, Vettel első maradt, Raikkönen és Bottas előtt, Ricciardo és Verstappen viszont kisebb ütközésbe kavarodtak, aminek köszönhetően az ausztrál autója megsérült és már a harmadik kanyar után félre is kellett állnia és a biztonsági autó is bejött pár körre. Verstappen Hamiltont megelőzve maradt a negyedik helyen egészen addig míg a koccanásért járó 10 másodperces büntetését le nem kellett töltenie. 

A mezőny hátsó felében is zajlottak az események, Grosjean és Hülkenberg is ütköztek. Az 5. körig bent volt a biztonsági autó, majd az újraindulást követően Hamilton Verstappent kezdte támadni, de a holland meg tudta védeni a pozícióját, egészen a büntetése letöltéséig. Közben Grosjeant az ág is húzta már, a kerekét ugyanis rosszul rögzítették fel a boxkiállásnál ezért fel kellett adnia a versenyt. Másoknak is meggyűlt a baja a technikával. Vettel a kormányra panaszkodott, Hamiltonéknál pedig a rádiózással voltak gondok.

A Mercedesnél a futam közepe felé megoldódtak a kommunikációs problémák, mely által végre megkezdődhetett a taktikázás. Hamilton a csapat engedelmével Bottas elé kerülhetett, de csak azzal a feltétellel ha pár körön belül, majd ezt meghosszabbítva, ha a futam végéig megelőzi a Ferrarikat, vagy legalábbis Raikkönent. Mindvégig közel is volt a finnhez, egyszer még adódott is egy komolyabb lehetőség, de ez nem sikerült most Hamiltonnak. Így a "megállapodás" érvényében vissza kellett adni a pozíciót csapattársának az utolsó körben.

A futamot így végül rajt-cél győzelmet aratva Sebastian Vettel nyerte, 14 pontra növelve előnyét a bajnoki tabellán. A második Raikkönen lett, Bottas a harmadik, Hamilton a visszaengedést követően a dobogót lecsúszta. A top 10-ben volt mindkét McLaren is így boldogan mehetnek most el a srácok a nyári szünetre. A két Force India is befért a pontszerzők közé, továbbá a Toro Rossoval Carlos Sainz is.

Alonso a végén jól meg is nevettette a közönséget. Már a pódium-ceremónia közben odaállt a dobogó alá és miután az véget ért, beleült kényelmesen a székébe, úgy ahogy az korábban legendássá vált és kellemes nyári szünetet kívánt a rajongóknak.

A futam előtt még voltak meglepetések a paddockban. Ashton Kutcher volt az egyik VIP vendége a magyar nagydíjnak, bár sajnálatos módon, kedvesét Mila Kunist nem hozta magával. Rajta kívül a magyar celebvilágból is tiszteletüket tették páran, mint például Palvin Barbara, Dzsudzsák Balázs vagy Istenes Bence. No meg persze a hétvége legnagyobb sztárjai, Hamilton kutyái, Roscoe és Coco.

Mi nagyon jól éreztük magunkat a hétvégén, reméljük velünk tartotok a következő tudósításunk alkalmával is.

« back

All contents © copyright 2016-2024 Focus Press Agency. All rights reserved.