xxx menu

Articles
Roland Garros 2017 - Day 14 - Women's Final

Anna PittnerRobert Szaniszló Written by Anna Pittner, Robert Szaniszló (FPA)
10/06/2017 at Paris, France
  

Roland Garros 2017 - Day 14 - Women
© Robert Szaniszló / FPA

A mai nap a női döntő napja, a többi pályán is már csak egy-két döntőt játszanak és mindenki már csak a három órakor kezdődő csatára koncentrál. A két lány ugyan olyan ruhában ugyan olyan álmokkal lépett pályára. Az egyikőjük, élete 2. felnőtt Roland Garrosán indult el a másik már volt ugyan ebben a helyzetben, akkor nem sikerült megnyernie a meccset. 


© Robert Szaniszló / FPA

A döntő sok izgalmas pillanatot ígért. hát asszem ezt maradéktalanul meg is kapta a néző. Rögtön az elején semmire vették el egymás adogatását, ami talán az izgalom miatt lehetett, hogy ilyen könnyen ment. Az első szettben Halep úgy tűnt kicsit felülkerekedik és meg is nyerte, ugyan nagy csatában de 6/4-re. A második szettben 3/0-ra vezetett, amikor Ostapenko fejben nagyon összeszedte magát és 6/4-re megnyerte a szettet. Elmondása szerint ekkor már csak arra gondolt, hogy rendben akkor innentől nincs mit veszítenem csak élvezni szeretném a játékot. Ez a hozzáállás most bejött neki. Ezek után kétséges volt ki nyeri a harmadik szettet, mind a két lány remekül játszott. 3/3-nál Simona szervált, amikor megpattant a hálón a lett lány labdája és éppen hogy bepattant mögé, elvéve ezzel Simona adogatását. Innen megállíthatatlannak tűnt a mindössze 20 éves lány. Fantasztikus magabiztossággal és pontosan vonalra helyezett labdákkal nyerte sorra a pontokat. Végül 1:59 perc alatt megnyerte a 2017-es Roland Garrost.

Eredmény: Jelena Ostapenko (LAT) vs. Simona Halep (ROU) (3): 4/6 6/4 6/3


© Robert Szaniszló / FPA

A meccs után ünnepélyes keretek között adták át neki a trófeát és felcsendülhetett a Garros történetében először a lett himnusz. Végig nagyon meggyőző játékot mutatott, így várjuk, hogy Wimbledon hogy fog neki menni, hiszen elmondása szerint a füves pálya a kedvence :)


© Robert Szaniszló / FPA

Lassan véget ér a 2017-es Roland Garros, ám vár még ránk egy nagy nap. Ez pedig a férfiak döntője, remélhetően hasonló izgalmakkal. Maradjatok velünk az utolsó napon is!

« back

All contents © copyright 2016-2024 Focus Press Agency. All rights reserved.