xxx menu

Articles
ETIHAD Airways Abu Dhabi F1 GP - Abu Dhabi, UAE 2014

Attila Németh Written by Attila Németh (FPA)
23/11/2014 at Abu Dhabi, UAE
  

ETIHAD Airways Abu Dhabi F1 GP - Abu Dhabi, UAE 2014
© Robert Szaniszló / FPA

Ha az időmérő edzések alapján osztogatnák a világbajnoki címeket, akkor a 2014-es év Nico Rosbergé lenne, hiszen Abu Dhabiban megszerezte idei 11. pole pozícióját csapattársa Lewis Hamilton előtt. Őket a két Williams követte Bottas és Massa sorrendben, majd a két Red Bull következett. Azaz következett volna, mert az időmérő edzés utáni vizsgálaton mindkét vörös bika megbukott, és a szabálytalan első szárnyak miatt az utolsó helyekre száműzték őket, amit a csapa a boxutcából történő rajtolásra váltott.


© Robert Szaniszló / FPA

A rajt azonban nem úgy sikerült, ahogyan azt Rosberg szerette volna, Hamilton rögtön az élre állt, és a német örülhetett, hogy a második helyet meg tudta tartani. Bottas-nak szintén nem volt szerencséje, a nyolcadik helyre csúszott vissza a másodikról.


© Robert Szaniszló / FPA

Alonso volt az első, aki a 6. körben megkezdte a kerékcseréket, lágy gumi került a Ferrarira. Visszatérve a pályára az újonc Will Stevens mögé jött vissza, a Catherem brit pilótája azonban nem ijedt meg a kétszeres világbajnoktól, nem adta könnyen a helyét. Alonso idegesen integetett, de hiába tette, hiszen csatában állt a brittel.


© Robert Szaniszló / FPA

Az élen, a két Mercedes között 3 másodpercre nőtt a különbség, és miután Hamilton a 10., Rosberg pedig a 11. körben kilátogatott a boxba, megmaradt a csere előtti távolság közöttük. Közben a két Red Bull is az él felé menetelt az utolsó helyről, és a 15. körben Ricciardo már az 5., Vettel pedig a 9. helyen haladt.


© Robert Szaniszló / FPA

A 16. körben Kvyat volt az első kieső, az élen pedig Rosberg sorra futotta a leggyorsabb köröket, de nem tudott Hamiltonhoz közelebb kerülni. Majd 8 körrel később kétszer is hibázott, és a különbség 4 másodpercre nőtt csapattársával szemben. Nem volt elég a két vezetői hiba, a Mercedesben tönkre ment az ERS rendszer, ami miatt a harmadik helyen lévő Massa vészesen közeledni kezdett és két körrel később meg is előzte őt.

Műszaki hiba vetett véget Maldonado versenyének, a Lotus látványos lángnyelvet eregetett maga mögött, és közel egy percig éget az autó, amíg a tűzoltók odaértek, és eloltották a lángokat. Közben Alonso és Button is egymásra talált, hatalmas csatát vívtak, de a spanyol gyorsabb volt, így könnyen hibázásra kényszerítette a McLaren pilótáját, és meg tudta előzni őt.


© Robert Szaniszló / FPA

Hamilton a 32. körben ejtette meg második kerékcseréjét, és közvetlenül Rosberg mögé jött vissza, de a hatalmas csata elmaradt, Nico autója annyival lassabb volt, hogy nem volt kérdés hogy az első adandó alkalommal megelőzi őt csapattársa.


© Robert Szaniszló / FPA

Rosberg esélyei egyre jobban szertefoszlani látszottak, az egyetlen dolog amiben reménykedhetett, hogy Hamilton autójával történik valami, és ő legalább az 5. helyen végez. Azonban a következő boxkiállás után a 7. helyre jött vissza, később pedig Vettel is megelőzte. Ezután is folyamatos műszaki hibák léptek fel, és a Mercedes két körrel a vége előtt teljesen lelassult. Rosberget kihívta a csapat a boxba, de ő a pályán szerette volna befejezni az évet, így a pályán maradt.


© Robert Szaniszló / FPA

A futam vége még tartogathatott volna izgalmakat, a második helyen álló Felipe Massa kezdett hatalmas hajrába, de már nem volt ideje ahhoz, hogy utolérje a 2008-as év világbajnokát, Lewis Hamiltont, aki megszerezte a győzelmet, és ezzel együtt a 2014-es év világbajnoki címét is. A dobogó harmadik fokára, - idei hatodik dobogós helyét szerezve – Valteri Bottas állhatott fel. Ricciardo idei remek teljesítményét ezen a futamon is bemutatta, és a boxból lett a negyedik, megelőzve Jenson Buttont, akit ötödikként intett le a kockás zászló. Hülkenberg, Perez, Vettel, Alonso és Raikkönen futottak be még a pontszerző helyeken.


© Robert Szaniszló / FPA


© Robert Szaniszló / FPA

« back

All contents © copyright 2016-2024 Focus Press Agency. All rights reserved.